5

6

 

4

2

3

1

A tükör előtt

capture

Ezer éve, hogy nem jelentkeztünk. Sajnos most mindhárman elég elfoglaltak vagyunk költözködés és egyéb okokból, de amint adatik egy kis lehetőség mindenképp csinálunk valamit.

Éppen ezért, ma egy koreai lánycsapat egyik videoját készítettük. Egy sorozatban láttuk az egyik tagot aki szerintünk nagyon szép és nagyon jó hangja van, szóval utánanéztünk és rátaláltunk erre a számra. Egyből eldöntöttük, hogy megcsináljuk, egyrészt a szöveg miatt, másrészt mert fülbemászó és szép szám.

A GLAM – In front of the mirror című száma ez, mindenképp nézzétek meg, mert nagyon szép. Minden remény szerint jön most egy pár friss, de nem ígérek 100%-ra semmit, hiszen bármi közbejöhet.

Addig is élvezzétek, hallgassátok, nézzétek és írjatok, hogy mit gondoltok a számról.

Tags: 

5 responses to “A tükör előtt

  1. Blackfield

    Nahát, nahát – még agykontrollal és tükörrel sem hiszik el, hogy helyesek? :D Súlyos önértékelési zavar – ilyenkor (mint én is) egy kicsit zavarban van az a néző, aki meg sem közelíti ezeknek a lányoknak a csinosságát, hogy akkor mit mondjon ő. :D Mindenkinek vannak problémái. :D
    Köszönöm a munkát, igen jó minőségű az egész együtt. :]

    Reply
    1. Heni

      Nagyon örülök, hogy tetszett! :)
      Van benne valami, mikor először hallgattuk, én is elnevettem magam rajtuk, de fordítás közben átértékelődött bennem a szám.
      Szerintem nem a külsőségekre, hanem pont a belsőre megy rá. Szerintem sokkal inkább arról énekelnek, hogy nap, mint nap hazudnak, azért, hogy megfeleljenek, hogy az emberek jobban szeressék őket, mégis egyre magányosabbak. Ezért érzik magukat rondának. A többi pedig kivetül. Nem elég, amit hazudnak magukról, nem elég az sem, ahogy kinéznek. Mert minden hamis. Mindenhogyan kevésnek érzik magukat. Szóval tényleg önértékelési gondban szenvednek, de szerintem ezzel a legtöbb sztár így van odakint.
      Nekem pont emiatt tetszett, mert végre nem az a téma, hogy szép vagyok meg te is az vagy, és mennyire szeretjük egymást, vagy éppen mennyire kellene egymást szeretnünk. :D

      Reply
    2. http://www./

      I'm a new follower! I found you via All Things Chic. It great to be here! I love the knot collection that they have. I think the Everlon Diamond Knot Bangle in Sterling Silver would be a perfect match if I am lucky enough to win the necklace! I am also a big fan of blue diamonds! Their Blue Diamond Tennis Bracelet is also gorgeous!Sheri O.

      Reply
    3. triple a quote

      vidal neto20 de outubro de 2010fala ai Brasilia, cara muitos shows bons por aqui etc..mas a falta de respeito com o público tb aumenta, todo show é a mesma coisa reclamação de som , horário etc…pô marcos vc com sua influência e canal de comunicação mais abrangente não tem como dá um toque nesses empresários sem noção?? o show foi demais a Dolores é carismática sim, concordo com César basta vê as influências da banda e não vamos comparar shows e estilos ai a resenha pisou na bola, mas no mais valeu.

      Reply
    4. http://www./

      I would rather have an update on the lady dog. It's been four months since the surgery.Hey, you are turning into one of my favorites, it has been passing my mind in certain hiking contexts.

      Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.